Ez egy ígéretes hétvégének tűnt már az elején, mert mikor pénteken hazajött, kétrét volt görnyedve, csak szárazat adott vacsorára és szombat reggel is csak feküdt az ágyon, szemmel láthatólag szenvedett. Még az sem vidította fel, amikor egy teljes órán át a legszebb dallamokat doromboltam a fején feküdve. Aztán hirtelen leesett a tantusz, felugrottam Vincéhez az ablakba, és izgatottan suttogva ( de mivel macskák lennénk vagy mi, így a külső laikus szemlélőnek úgy tűnhetett, hogy a madarakra izgultunk rá) vázoltam neki, hogy mekkora lehetőséget látok ebben a helyzetben. Mivel szenved, - a háta beállt vagy mi - így talán egy kis műsor is elég lesz, hogy nagyobb adagokat kényszerítsünk ki belőle. A taktika nem túl eredeti belátom, de idáig mindig bevált. Szóval: szombat éjszaka óránkénti ébresztés. Feloszottuk az időt, én kettőkor kezdtem, Vince háromkor, megint én négykor, Vince ötkor és megint én hatkor. Az áttörés ötkor következett be, ekkor nem bírta tovább, és boldogan pusziltunk be Vincével egy tisztességes adag szárazat, majdnem elaludtam a hatórás műszakot a hirtelen jött jóllakottságtól.
Mondjuk be kell vallanom, hogy öregszem, ez az éjszakai kaland teljesen kimerített, ma csak 15 percre kelltem fel, vacsorára.
Ki kel dolgoznunk valami kevésbé megerőltető cicafintaságot. De majd holnap gondolkodom ezen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése