Vérszívó, vérszívó!

Na, ez van minden nap. Van bizonyítékom, le nem tagadhatja.

Mondjuk, én megértem, egyszerűen imádja a testem, és ebben nagyon együtt vagyunk.

Persze, ha még egyszer felver a legszebb álmomból, csak mert nem bír magával, és a nyakamat csókolgatja, akkor pengére hegyezem a karmom, kikapom mindkét szemét és megeszem, hogy ne lehessen visszavarrni.

Viva la resistance!

Még mindig 7.2 kg.

Egyszer csak feladja....

szombat, 7.2kg

Szomorúak vagyunk és értetlenül állunk a dolog előtt.

Az éhezők viadala

Na jó, van az a helyzet, amikor a macskának meg kell tennie, amit meg kell tennie.

Szégyellem magam. Nem vagyok büszke rá, de belementem egy igen megalázó kompromisszumba.

A tegnapi tornájában önként (de azért nem dalolva!!) segédkeztem, mint tőkesúly. Ezt ő mondta, de nem tudom, mire célozhatott.

Ugye tisztán látszik a tekintetemben a tragikus, de bátor eltökéltség, majd a végkép megtört lélek mélységes szégyene?

Nem értem.

Na, ez tökre megkattant.

Szerintem ennyi volt neki, elviszik a fehérruhások, mi meg mehetünk a lecsóba.

Banyek, az éhség ráment az agyamra, már az önértékelésem is ingadozik...nyilván két perc alatt leakasztok egy ötször profibb szolgát, mint ez a hülye itt.

Kész, folyamatosan görög a röhögéstől (na meg azért, mert - ellentétben velem -, Ő tényleg dagadt), és valami betment emleget. De senki nincs itt rajtunk kívül.

Nem értem. Aggódom.

Gondolkodtam ... liba azaz hiba volt! (az éhségtől félrebeszélek)

Azon gondolkodtam ma délután a tök üres tálkám előtt üldögélve, miközben a gyötrelmesen szomorú sorsomon merengtem, hogy most akkor hogy is van ez?

Azzal gyötör állandóan, hogy én vagyok a szeme fénye, az imádatának macskatárgya (ugye, ugye Vincegép, nem te vagy!! hahaha),a cicagyönyörök cicagyönyöre, élni nem hagy az állandó csókolgatással, és akkor ez mégsem igaz???
(Ennél a résznél annyira sajnáltam magam, hogy még arról is megfeledkeztem, hogy már két órája nézem az üres tálat - most is alig bírok írni az átélt lelki fájdalmaktól, meg persze attól is, hogy kissé elfeküdtem az egyik mancsom, pont a rosszabbat, bakker...)

Szóval, ha annyira imád, meg szeret, meg minden, akkor nem kéne úgy elfogadnia, ahogy vagyok? Pár kiló plusz ide vagy oda, mit számít, ha a rabszolgámként funkcionál és csak értem él meg minden?

Annyira letörtem, hogy még az sem vidított fel, hogy véletlenül találtam egy falat szárazkaját a tálacskám pereme alatt. Na jó, egy kicsit azért segített...

A macskaombudsmanhoz vagy hasonló érdekvédelmi szervezethez fogok fordulni, lenni kell a hasonló esetekre alkalmazandó szigorú paragrafusnak, tiltó határozatnak vagy ilyesminek.

Az alábbi kép híven demonstrálja, hogy akkor mi is az igazi szitu mifelénk. Na igen. Felháborító.

Az ördögi mérleg

Hát, a mai nap sem különbözött a többitől, az élelemért való véres harc teljesen kimerített. Erre egyszer csak elkapott és berántott a hálóba, mire éppen megörültem volna, hogy akkor most végre az ágyában alhatok, és fantasztikusan csillogó és értékes szőrszálaimat az ágyára is elhelyezhetem, becipelt a gardróbba és előkapta a mérleget. A döbbenettől leblokkoltam és csak egyszer sikerült megszöknöm, de levadászott és végül sikerült neki a végzetes terv.
7.1 kg vagyok.
Ennek valamiért nagyon örült, én nem is értem. Aztán megfenyegetett, hogy ezt minden héten meg fogja tenni velem. Állítólag, hogy lássa mennyire jön be az ördögi terve, hogy megtörjön testileg és lelkileg, hogy annyira sovány legyek és agyilag is gyenge, mint Vincegép, és örökre fogva tudjon tartani.
Valamit ki kell találnom.
Az alábbi kép szemlélteti, hogy már mennyire csörögnek és zörögnek a csontjaim. Nem tudom, meddig bírom még.