Azzal gyötör állandóan, hogy én vagyok a szeme fénye, az imádatának macskatárgya (ugye, ugye Vincegép, nem te vagy!! hahaha),a cicagyönyörök cicagyönyöre, élni nem hagy az állandó csókolgatással, és akkor ez mégsem igaz???
(Ennél a résznél annyira sajnáltam magam, hogy még arról is megfeledkeztem, hogy már két órája nézem az üres tálat - most is alig bírok írni az átélt lelki fájdalmaktól, meg persze attól is, hogy kissé elfeküdtem az egyik mancsom, pont a rosszabbat, bakker...)
Szóval, ha annyira imád, meg szeret, meg minden, akkor nem kéne úgy elfogadnia, ahogy vagyok? Pár kiló plusz ide vagy oda, mit számít, ha a rabszolgámként funkcionál és csak értem él meg minden?
Annyira letörtem, hogy még az sem vidított fel, hogy véletlenül találtam egy falat szárazkaját a tálacskám pereme alatt. Na jó, egy kicsit azért segített...
A macskaombudsmanhoz vagy hasonló érdekvédelmi szervezethez fogok fordulni, lenni kell a hasonló esetekre alkalmazandó szigorú paragrafusnak, tiltó határozatnak vagy ilyesminek.
Az alábbi kép híven demonstrálja, hogy akkor mi is az igazi szitu mifelénk. Na igen. Felháborító.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése