Próba cseresznye

A minap írtam a kivételes szellemi erőmről, amelynek segítségével akár extra adag élelemhez is tudok jutni, igaz?

Hát, most mit mondjak még, egyszerűen bámulatos amit én a gondolataim telepatikus úton való átvitelével el tudok érni!

Itt például arra akarom rátelepátiálni, hogy emelje fel a hátsó fertályát a kanapéról, húzzon ki a konyhába de sebesen, nyissa ki a szárazos zacskót és helyezzen belőle egy számottevő adagot az üresen kongó tálamba.

Először kicsit vonakodott, figyelmesen hallgatott, de higgyétek el, ami azután történt, az pont az, amire számítottam.

Ami a nagy semmi volt sajnos, de a telepatikus párbeszéd már elkeződött kettőnk között!

Itt a macska, hol a macska?

A mai rejtvény: hány cica van a képen?

Nyilván évekbe tellik mindenkinek erre rájönni, és nyilván nem azért, mert olyan tehetségesen képes álcázni magát ez az egysejtű, aki macskának merészeli képzelni magát, hanem mert a szemeteket nem bírjátok levenni a gyönyörűségesen buja macskatestemről, igaz?

Igaz?

A kétkedőknek

Kérem szépen, nem akarom ragozni, mert nyilvánvaló, hogy csak az én briliáns elmémből pattanhatnak ki ezek az elképesztően ragyogó gondolatok, amiket itt olvashattok.

És nem, nem Vincét használom gépírónak.
Tudom mit beszélek, párszor próbáltam, de nem ment, mert két percnél tovább nem képes egy dologra koncentrálni, aztán percenként szívrohamot kap a legkisebb zajtól is, meg amúgy is a helyesírása egyszerűen borzasztó.

Szóval csináltam néhány tök jó selfie-t, hogy lássátok, keményen melózok, hogy szörnyű sorsom története ezen blog lapjain keresztül napvilágra kerüljön.
Na, nem mintha látnám a tömött sorokban érkező felmentő seregeket! Csak mondom.

Mesterfok

Az emberidomítás nagymestere vagyok, tanítanom kellene, és komolyan mondom, hogy nagyon furcsa, mi több felháborító is ha jobban meggondolom, hogy még nem kért fel a Macskaegyetem legalább óraadónak. Nálam felkészültebbet, tapasztaltabbat már hol is találhatnának?
Ezt a jelenlegi élelmiszer-elosztó egységemet is a szemem villanásával tudom irányítani.
Néha persze kell a kihívás, illetve néha jó tesztelni az új módszereket, mert ugye haladni kell a korral.

Szóval, az alábbi esettanulmány azt mutatja, amint először csak a gondolataim erejével próbálom rávenni, hogy adja át önként a joghurtos csirkéje egy nagyobb részét, természetesen a joghurtos-fokhagymás trutyi leszopogatása után, mert azt utálom.

A kielégítőnek nem minősíthető eredmény (azaz csak pár kókadt falat csirkehúsi) hiányában némileg szuggesztívebben alkalmaztam a gondolatátvitelt.

Ez így ebben a formában még mindig nem bizonyult elég hatásosnak, ezért emelnem kellett a nyomást és a fizikai erőszak egyik kevésbé durvának tűnő formájához fordultam, továbbra sem lazítva a gondolatátvitel erősségén.

Végre ez a módszer meghozta a kívánt eredményt, habár arra mégsem sikerült rábírnom, hogy az egész adagot feladja.

De nem adom fel, mert annyi csak, hogy a módszer további finomításra szorul, de nyilvánvalóan jó úton haladok, és érik egy nagyszabású publikáció valami emberidomítással foglalkozó szaklapban.

Híres és elismert leszek. De most mennem kell, mert megjött és jön a vacsi!!!

Botrány! Szégyen!

Ami nálunk van, az egyszerűen botrányos! Na nem miattam, hanem a hülye Vince miatt! A macskák szégyene és ha tehetném, nyilvánosan, egy nagyszabású sajtótájékoztató keretében határolódnék el a vele való együttéléstől és megszakítanék vele minden fajta életvitelszerű és szőrkapcsolatot.

Jut eszembe, ebben az utóbbiban elég jó úton haladok, mert már egy ideje kiköltöztem a Vince kosarával kertszomszédos alvóskosaramból (Jelzem, nem azért, mert állandóan az enyémbe feküdt bele! Nem, nem! Önszántamból történt! Csak mondom...) és elfoglaltam a konyhaasztal alatti széken lévő összkomfortos piros kockás párnát.

Vince nem ismeri a szégyen fogalmát! Sőt, még élvezi is a megaláztatásokat! Csak azért hozom a dolgot most nyilvánosságra, mert nem akarom, hogy még a végén rólam is azt higgye valaki, hogy ezt velem is meg lehet tenni.

Tessék nézni, hogy miket művel vele és a Vince imádja. Egyértelműen látszanak rajta a korai demencia jelei - mindkettőjükön egyébként!

Azt hiszem, mégiscsak a sajtóhoz fogok fordulni, és a bizonyítékok csatolásával a Macska Magazint fogom felkeresni, hátha tehetnek az ügyben valamit és Vincét elszállítják egy macskaelme-menhelyre.

Na és akkor nyilván megkapom az ő vacsoraadagját is, igaz?

Győzelem!

Tihihi hihi! Azt hiszi ez a csekély értelmű kétlábú, hogy egy ilyen testet mint az enyém rabigába hajthat, hogy bármire rákényszeríthet! Na haj! Most megtanulta a leckét!

Így jár az, aki azelőtt akar bármit is tőlem, mielőtt a vacsora adagomat megkaptam volna!

Merthogy megjött végre, én szóltam hogy éhes vagyok, mire ő pimaszkodott, hogy ezen nagyon meg van lepődve, aztán meg berángatott a gardróbba, hogy lemázsáljon. Na de nem tudta, hogy kivel kezd ki, meg hogy mikor ( vacsora előtt semmiképpen sem, az mindenesetre világos lett most).

Kb. ötször próbált rávarázsolni a mérlegre, de hiába, a kijelző csak két db nagy E betűt mutatott neki. Mondtam, nézze meg, már annyira elfogytam, hogy a mérleg sem érzékel.

Hát, nem vette be.