március 31

Hűű, megjött a tavasz!

Nagyon örülök neki, habár egy kicsit elkezdtem vedleni, ami engem annyira nem zavar, mint őt, azt mondja, minimum heti egyszer meg kell kefélgetnie.

Hé, várjunk egy percet, most hogy belegondolok, ez mégsem olyan jó ötlet!

A francba, erre nem is gondoltam! Na mindegy, a lényeg, hogy itt a tavasz, ki van nyitva az ablak, ki lehet ülni és nézni a galambokat.

Persze van egy is trükkje a dolognak, mert már nehezen ugrok fel (nem azért mert kövér vagyok, hanem mert nincs kedvem, na! de tényleg! ), így be kell vetnem azokat a cicasági fortélyokat, amelyeket az embernevelésben szerzett tapasztalaimnak köszönhetek, ezek: világfájdalom a szemben + könyörgő tekintet, cicahátazás, a függöny alatt siránkozás, fel-fel tekintgetés.

Kiválóan beválik, egyszerűen hihetetlen, hogy a modern embernevelési technikák mennyire hatékonyak. Szóval, fél perc se kell, máris pattan és feltesz az ablakba és még halálosan boldog is ettől. Tanítanom kellene a macskaakadémián, annyira jó vagyok ....

március 29

Hatalmas vagyok, erős és veszélyes. A szavanna királya, félelmetes ragadozó. A lemenő nap vöröslő fényében elindulok vadászni. Lassan és puhán lépdelek, a forró szellő lágyan borzolja bajszom, érzem, a vadászat izgalma megfeszíti izmaim.

Hirtelen a szél iránya megfordul és szinte beleremegek a felismerésbe: antilop csorda keresztezi utamat. Minden idegszálam pattanásig feszül, ahogy becserkészem a zsákmányt, előrelendülök, néhány rugalmas ugrás és a támadás kivédhetetlen.

Kis idővel később jólakottan és elégedetten nyúlok el egy öreg fa árnyékában. Rövid pihenő után a szomjúság erőt vesz rajtam, így elindulok az itató felé. Tudom, veszélyes vállakozás, hiszen az ember szívesen vadászik ránk napnyugta után az itatónál, de meg kell kockáztatnom.

Na jó, kissé elkalandozott a fantáziám.

A délutáni szunyókálás után este végre megjött, kicsit kellett izmozni, hogy adjon már vacsorát, majd berekedtem, aztán elment fürödni, kicsit dörömböltem a fürdőszoba ajtaján, erre igaz kissé idegesen, de beengedett és így amíg törölközött, a kedvenc hobbimnak hódolhattam, a lefolyó szélén lefetyeltem kicsit a lecsurgó vízből.

Most mit néztek? Egy lakásban élek, mégis honnan szedjek itt egy itatót?

március 27

Komolyan, ez már túlmegy minden határon!

Ma "csak" 220-szor búgta, hogy "imádom, vagy imádom"?, mit sem törődve olyan lényegtelen körülményekkel, mint például, hogy legszebb álmom közepén tartok! Még a bajszom is mozgott, hogyhogy nem vette észre? Le se tojta!Már elnézést - de arra ébredni, hogy megint kezdi, hát egyáltalán nem cicaálom!

Ha ezt még egyszer kiejti a száján, esküszöm, átrágom magam a dupla ablaktábán, aztán a szúnyoghálón és megszököm, kerül, amibe kerül!

március 26

Hihetetlen!

Azonkívűl, hogy mindennap 30 féle variációban hallgatom meg, hogy mennyire odavan értem, élete macskaértelme vagyok, stb, stb, ma egy újabbal bővült a repertoár: " Imádom, vagy imádom?"

És persze a kötelező nyakpuszilgatás.

Komolyan fontolgatom, hogy valamilyen macskajogvédő szervezethez fordulok, de félő, hogy egyszerűen körberöhögnének a panaszommal.

Nincs más, mint a csendes beletörődés ...

március 24

Jaj, nehéz ez a szolgálat!

Nem is tudom, hogy fogom ezt bírni...

Mindig, állandóan, szünet nélkül csodásnak, elbűvölőnek, ellenállhatatlannak lenni, komolyan mondom, néha fárasztó.

Vagy nem is tudom, lehet csak a tavaszi fáradtság vett erőt rajtam.

Lássuk ma mi volt:

Reggel csak tizenötször hallottam, idézem: "Ki az én életem macskaértelme?" "Kit szeretek én a világon a legjobban?" "Imádatom macskatárgya"

És ehhez mind jár a haspuszilgatás, a nyakpuszilgatás, a teljes testsimi, meg ilyenek - ezt is csak az emberek szeretik csinálni. Na jó, én sem ellenkezem, dehát az ellenállás amúgy is hasztalan lenne. Hiába, ez a szolgálat! Valami olyan érzésem van, mintha Teréz Anya lennék vagy hasonló nehéz sorsú szent.

Ma este is megjött, felkapott szokás szerint, aztán jött a csókdosás, elragadtatás, "Vencel -életem macskaértelme", stb után végre kaptam vacsorát, hát nem bánnám, ha a sorrend fordítva lenne!

Na mindegy, nem panaszkodom, kicsit élesítem a körmöm az új kanapén, na most majd meglátjuk ki lesz a élete macska szerelme ....tihihihihi

március 23

Tihihihihi hihihi, ez jó poén volt!

Éppen a laptopon pötyögött nagy elmélyülten, amikor hátulról a vállára ugrottam. Na most akkorát visított, hogy Vince, aki meg a kanapén szunnyadt teljes átéléssel, úgy megijedt, hogy a fején átbucskázva szinte egy ugrással a konyhában volt!

Tihhihihihi - kettőt egy csapásra!

Most itt röhögök ezen már tíz perce, de mivel macska vagyok, így a külső szemlélőnek úgy tűnhet, hogy a körmeimet élesítem a kanapé oldalán. Ami egyébként szigorúan tilos, így most ez külön élvezet!

Erről jut eszembe, a másik kedvencem: az obstrukció a laptopon nevű gyakorlat, amit sose hagyok ki, ha alkalmam nyílik rá - lsd a csatolt illuztrációt.

Na jó - mennem kell, a vacsora tálalva, aztán mosakodás és aztán szendergés - fárasztó a macskaélet, mit ragozzam tovább...

március 22

Teljesen ki vagyok merülve.

Azt kell hogy mondjam, az embernevelés elég fárasztó sportág.

Több év kemény munkája fekszik a mai, és szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy lenyűgöző eredményeimben, és mégis minden nap újabb és újabb kihívásokkal kell szembenéznem.

Azt például, hogy hajnali ötkor vagy esetleg hajnali négykor az első nyavintásunkra felkelljen, kijöjjön a hálószobából kb 4 hét alatt értük el Vincével, az, hogy kapjunk is valami elő-reggelit további 2 hétbe telt, a többi meg már cicajáték volt. Ma ott tartunk, hogy azt hiszi, ő akar felkellni, felkapni, félálomban összepuszilgatni a hasamat ( ezt valami fura okból kifolyólag nagyon szereti - én meg hagyom, tihihi ) majd elégedetten visszefeküdni aludni. Mindezt bármikor képes végrehajtani, hajnali kettőkor is vagy háromkor is! Vincével, ha olyanunk van, teszteljük is. Persze gyanakszunk, hogy néha nem teljesen sikerült kiverni az álmot a szeméből, dehát még azért csiszolgatunk a technikánkon. Folyamatosan új megoldásokon törjük a fejünket, Vince ebben zseniális, ő valami olyan frekvencián tud nyavintani , amitől az emberek egyszerűen megőrülnek és rám hárul a feladat fizikai része: én rázom a kilincset. Valahogy így.

Na szóval ki vagyok merülve, ma teszt nap volt, 3-kor és 5-kor gyakorlatoztunk, úgyhogy be is csukom a szemem, csak öt percre vfvfdvfdvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvv

március 21

Ma egész jó napom volt.

A reggeli persze nem volt meglepetés, a szokásos, na de a vacsora ma mennyei volt!

Ritkán szervírozza azt a különleges patét, amelyért Vincével annyira odavagyunk, de ma némi Oscar-díjas lábhozdörgölődés és cicahátazás, ja na és ne felejtsük el a specialitásomat, az éhező macska végnapjai című előadás után örömmel nyugtáztam, hogy még mindig jó vagyok.

Aztán sikerült úgy elhelyezkednem a kanapén, hogy már senki más ne férjen el rajta kényelmesen.

Azt még nem sakkoztam ki, hogy hogyan tudok úgy a TV elé ülni, hogy esélye se legyen bármit is látni a műsorból - engem kivéve persze,- de már közel járok a megoldáshoz.

Egyelőre azt mondta, hogy most úgy nézek ki hátulról, mint egy nagy szőrös kuglóf, nevetett vagy öt percig és készített egy fotót is. Tessék, most komolyan, mi ebben a vicces?

Dolgozom tovább az ügyön, de most behunyom a szemem egy kicsit, csak pár percre ...............