A poklok pokla

Az elmúlt pár hónap maga volt a pokol. Olyan szörnyű eseményekről kell beszámolnom, amelyeket ép ésszel nem lehet elviselni.
Néha még magam sem hiszem el, hogy ez a valóság, hogy ez tényleg itt és most megtörténik velünk!
Az életünk már sosem lesz olyan, mint amilyen volt. Már nem lehet a dolgokat meg nem történtté tenni. Nincs visszaút.
Hiába csipkodom Vincegépet, sajnos a válaszképpen kapott pofonjaiból biztosan tudom, hogy nem álmodom.
De mindig reménykedek!
Reménykedek, hogy minden úgy lesz, ahogy szokott, mikor hajnalban felébredek, és csak úgy felverem Őt, mert éppen ahhoz van kedvem, és mikor tépett idegrendszerrel és csíkszemmel kitámolyog a hálóból, szór nekünk egy adag szárazat és visszakúszik aludni, de csak pár percre, mert utána Vince kezdi a kiabálós műszakot. Be szép is lenne!
De kinyitom a szemem, és mit kell lássak??? Mit????

EGY KUTYÁT!! Igen, igen, egy KUTYÁT!!!

Mikor hajnalban ébresztjük Őt, mert azért a hagyomány az hagyomány, és még egy oroszlán miatt sem adjuk fel a tradíciókat, akkor nincs csíkszem, nincs tépett idegrendszer! Utyuli-putyuli van, meg kutya jutalomfalatkák, meg Zizike így meg Zizike úgy van! Szerintem meg borzalom van és nagyon.

Na de nem hiába vagyok ÉN az idomítás nagymestere, az akarat-átvitel professzora. Semmilyen kétlábú, és semmilyen négylábú képződmény nem tud kifogni rajtam.

A ház ura ÉN vagyok!

( A csíkos párna az elméletileg a kutya ágya ...)

Skandallum!

Hah! Vincegépnek volt egy valószerűtlenül nyugodt perce, erre ez elkezdte mondani, hogy milyen szép a Vince!

Persze hajnal kettőkor nem ilyen lelkesen szokott róla nyilatkozni, miután Vince 15 perces áríázása után kitámolyog a hálóból.

Itt, ebben a kecóban csak én lehetek gyönyörű és csak én fogadhatom a hódolók hömpölygő seregét. Igen, seregét, mert minimum egy sereget érdemel ez a tömény és tömör szépség és földöntúli kellem, amivel rendelkezem.

Tessék megítélni, na ki a szebb? Én vagy én?

Csak a cicák tudják, hogyan kell egy jót aludni!

És köztük én tudom a legjobban!

Kutya meleg van!

Igen, egyelőre csak kutya meleg van a kecóban, de még nincs semmilyen kutya!

És ennek nagyon örülünk, én nyilván, és most már Vince is, merthogy beszéltem vele, mert az annyira hülye, hogy például semmit sem tudott a nagy kutyás tervekről. Idióta, na.

Nem is írok többet, mert minden fáraszt, alig marad erőm arra hogy a szőrt hullajtsam.

S.O.S !! Életmentés szükséges azonnal!

Valaki segítsen azonnal! Sose volt még ennyire szükség az életmentő külső beavatkozásra!

Az van, hogy már hetek óta bújja a netet és öreg kutyákat keres, mert most az a kattanása, hogy akar egy kutyát, de persze nem valami kis idióta kölyköt, akit mi is be tudnánk terrorizálni, hanem valami öreg szőnyeget, egy olyat, amilyet senki sem akar, és egy menhelyen fog megmurdálni.

Most komolyan, összegyűjtöttem és pontokba szedtem az ellenérveimet, majd pszichopátiás módszerrel nem túl konstruktív vitába bonyolódtunk, mert csak a vállát vonogatta és sóhajtozott, hogy márpedig ő akar egy kutyát!

Egy: mi nem vagyunk elég öregek neki? Fogunk mi is a szőnyegre hugyozni pár év múlva, ha ez hiányzik neki ...

Kettő: percenként sóhajtozik a sok macskaszőr miatt, most kérdem, egy öreg vahúr majd nem fog szőrt hullatni?

Három: a múltkor már csak perceken múlott a Vince élete, pedig csak háromszor keltette fel éjszaka, és reggel 7-kor már idegösszeomláshoz közeli állapotban rontott ki a hálóból, na most akkor kérdem, a csahost majd mikor reggel 6-kor kell levinni pisilni, akkor mi lesz? Na persze erre meg azt mondta, hogy végül is akkor már ígyis-úgyis fent lesz a Vince visítozása miatt ...)

Négy: minket simán itt tud hagyni pár napra, de mit csinál az öregúrral? Erre már tényleg csak a vállát vonogatta, hogy majd megoldja, mint minket is. Na persze, ha a józan ész szava nem hat rá, akkor téphetem itt a racionális érvek húrjait!

Na és most jön a lényeg, már kinézett magának egy ilyen esélytelen vacakot, egy öreg feketét, tök öreg, meg kövér, szóval sehogy sem passzol a csapatunkba, és minden nap megnézi a füstös képét, de még úgy tűnik bent dekkol, senki épeszűnek nem kell. Naná! Ja és külön sérelem, hogy engem a súlyommal basztat minden nap, ennek a dagadéknak a fényképét meg úgy bámulja, mintha agárkutya lenne!

Egyszóval, nincs más lehetőség, mint segélykiáltásunkat az éterbe traszportálni! Fogadja azonnal valaki örökbe ezt a nyomoroncot!
Én próbálom a helyzetet kontroll alatt tartani, kétségbeesve vetem keresztbe magam a laptopon, mikor csak meglátom, hogy megint azon az oldalon bóklászik, és éppen csekkolja a dagi gazdisodási állapotát, de félek, ez már túl kevés!

Free Picur!! Valaki menjen az Illatosra és fogadja örökbe!

Itt a kép és a linkje is!

Most, mindenki induljon!!! Előre is örök hála és millió doromb!

http://ebtelep.hu/allat/2014-1399375772-26-a

Szinkronban tévézünk!

Szinkronban Szomszédolunk! Nekem kifejezetten a kedvenc műsorom, de Vincegép azt mondja, őt idegesíti az Etus, vagyis A Tyúkanyó.

Úgyhogy amikor szegény Etus van a sorozatban, tüntetőleg nem néz oda. Én meg azzal szórakozom, hogy néha megbököm, hogy most jön a tyúkanyó, erre leugrik a kanapéról, és kirohan a konyhába, de persze nem is jön, tihihi

Jut eszembe, én egyszer, mielőtt még itt úrizáltam volna a 8. kerületi luxus ingatlanomban, találkoztam egy igazi tyúkkal, na nem tudom, azzal mit kezdett volna ez az idegbeteg, ha egy vizuálist sem bír elviselni!

Egy átverés igaz története

Arra gondoltunk a múltkor a Vincegéppel, illetve, ne túlozzak, én gondoltam rá, mert Vince agy hiányában erre a műveletre nem igazán képes, hogy április elseje alkalmával megvicceljük, és amikor majd holtan esik össze a rémülettől, a reményeink szerint nyitva hagyott ajtón keresztül megszökünk végre!

Azt mondjuk nem gondoltam végig, hogy ha ezt a hülyemacskát is magammal kell vinnem a szökésben, akkor hogyan éljük túl a városi vadont amíg új élelemellátó-egységre teszek szert, mert én csak kiülök a sarokra és ránézek egy emberre, aki a másodperc töredéke alatt belémszeret, mert nekem nem lehet ellenállni, és azonmód felkap, majd hazarohan velem nagy boldogan, hogy ezentúl ő imádhasson, kényeztessen és a bajszom apró rezdülésére teletöltse prémium konzervvel a tálacskámat.

De ha meglátják ezt az idegbeteget mellettem, az őrült, kitágult pupillájával, azonnal ránk hívják a sintért, és mehetünk a rács mögé, ha addig agyon nem csapnak, hogy megállítsák a Vincén szemmel láthatóan tomboló veszettség elharapózását.

Na mindegy, szóval a terv az volt, hogy elsején kis meglepetéssel várjuk haza! A konyhát úgy rendeztük be, mintha az egyik CSI epizódban lennénk, a berendezés felborogatva, az egyik párna kidobva a kosárból, kitépett szőrcsomók művészien elhelyezve a lakásban mindenfelé halálos dulakodást sejtetve.
A fő attrakció meg az lett volna, hogy én a helyéről elhúzott kosárkámban fekszek, de a fejem és a gyönyörűségesen szép testem fele kilóg, mintha a véres küzdelemben alulmaradtam volna! Tihihihi, na ettől tuti elájult volna! Mi megy csak szépen átsétálunk a testén, ki az ajtón és ott se vagyunk.

Így rendeztük be a helyszínt, nagyon profi, igaz?

Ja, és hogy mi történt?? Mindent elpróbáltunk, röhögtünk egy sort, majd szépen elmentünk lepihenni a kanapén.
Mikor felébredtünk, már otthon volt (hogyhogy nem hallottuk???) és a konyhában azon sopánkodott, hogy megint mekkora koszt csináltunk és őrület, hogy mindig térdig jár a macskaszőrben, és blalala...

Na, ez történt.

Próba cseresznye

A minap írtam a kivételes szellemi erőmről, amelynek segítségével akár extra adag élelemhez is tudok jutni, igaz?

Hát, most mit mondjak még, egyszerűen bámulatos amit én a gondolataim telepatikus úton való átvitelével el tudok érni!

Itt például arra akarom rátelepátiálni, hogy emelje fel a hátsó fertályát a kanapéról, húzzon ki a konyhába de sebesen, nyissa ki a szárazos zacskót és helyezzen belőle egy számottevő adagot az üresen kongó tálamba.

Először kicsit vonakodott, figyelmesen hallgatott, de higgyétek el, ami azután történt, az pont az, amire számítottam.

Ami a nagy semmi volt sajnos, de a telepatikus párbeszéd már elkeződött kettőnk között!

Itt a macska, hol a macska?

A mai rejtvény: hány cica van a képen?

Nyilván évekbe tellik mindenkinek erre rájönni, és nyilván nem azért, mert olyan tehetségesen képes álcázni magát ez az egysejtű, aki macskának merészeli képzelni magát, hanem mert a szemeteket nem bírjátok levenni a gyönyörűségesen buja macskatestemről, igaz?

Igaz?

A kétkedőknek

Kérem szépen, nem akarom ragozni, mert nyilvánvaló, hogy csak az én briliáns elmémből pattanhatnak ki ezek az elképesztően ragyogó gondolatok, amiket itt olvashattok.

És nem, nem Vincét használom gépírónak.
Tudom mit beszélek, párszor próbáltam, de nem ment, mert két percnél tovább nem képes egy dologra koncentrálni, aztán percenként szívrohamot kap a legkisebb zajtól is, meg amúgy is a helyesírása egyszerűen borzasztó.

Szóval csináltam néhány tök jó selfie-t, hogy lássátok, keményen melózok, hogy szörnyű sorsom története ezen blog lapjain keresztül napvilágra kerüljön.
Na, nem mintha látnám a tömött sorokban érkező felmentő seregeket! Csak mondom.

Mesterfok

Az emberidomítás nagymestere vagyok, tanítanom kellene, és komolyan mondom, hogy nagyon furcsa, mi több felháborító is ha jobban meggondolom, hogy még nem kért fel a Macskaegyetem legalább óraadónak. Nálam felkészültebbet, tapasztaltabbat már hol is találhatnának?
Ezt a jelenlegi élelmiszer-elosztó egységemet is a szemem villanásával tudom irányítani.
Néha persze kell a kihívás, illetve néha jó tesztelni az új módszereket, mert ugye haladni kell a korral.

Szóval, az alábbi esettanulmány azt mutatja, amint először csak a gondolataim erejével próbálom rávenni, hogy adja át önként a joghurtos csirkéje egy nagyobb részét, természetesen a joghurtos-fokhagymás trutyi leszopogatása után, mert azt utálom.

A kielégítőnek nem minősíthető eredmény (azaz csak pár kókadt falat csirkehúsi) hiányában némileg szuggesztívebben alkalmaztam a gondolatátvitelt.

Ez így ebben a formában még mindig nem bizonyult elég hatásosnak, ezért emelnem kellett a nyomást és a fizikai erőszak egyik kevésbé durvának tűnő formájához fordultam, továbbra sem lazítva a gondolatátvitel erősségén.

Végre ez a módszer meghozta a kívánt eredményt, habár arra mégsem sikerült rábírnom, hogy az egész adagot feladja.

De nem adom fel, mert annyi csak, hogy a módszer további finomításra szorul, de nyilvánvalóan jó úton haladok, és érik egy nagyszabású publikáció valami emberidomítással foglalkozó szaklapban.

Híres és elismert leszek. De most mennem kell, mert megjött és jön a vacsi!!!

Botrány! Szégyen!

Ami nálunk van, az egyszerűen botrányos! Na nem miattam, hanem a hülye Vince miatt! A macskák szégyene és ha tehetném, nyilvánosan, egy nagyszabású sajtótájékoztató keretében határolódnék el a vele való együttéléstől és megszakítanék vele minden fajta életvitelszerű és szőrkapcsolatot.

Jut eszembe, ebben az utóbbiban elég jó úton haladok, mert már egy ideje kiköltöztem a Vince kosarával kertszomszédos alvóskosaramból (Jelzem, nem azért, mert állandóan az enyémbe feküdt bele! Nem, nem! Önszántamból történt! Csak mondom...) és elfoglaltam a konyhaasztal alatti széken lévő összkomfortos piros kockás párnát.

Vince nem ismeri a szégyen fogalmát! Sőt, még élvezi is a megaláztatásokat! Csak azért hozom a dolgot most nyilvánosságra, mert nem akarom, hogy még a végén rólam is azt higgye valaki, hogy ezt velem is meg lehet tenni.

Tessék nézni, hogy miket művel vele és a Vince imádja. Egyértelműen látszanak rajta a korai demencia jelei - mindkettőjükön egyébként!

Azt hiszem, mégiscsak a sajtóhoz fogok fordulni, és a bizonyítékok csatolásával a Macska Magazint fogom felkeresni, hátha tehetnek az ügyben valamit és Vincét elszállítják egy macskaelme-menhelyre.

Na és akkor nyilván megkapom az ő vacsoraadagját is, igaz?

Győzelem!

Tihihi hihi! Azt hiszi ez a csekély értelmű kétlábú, hogy egy ilyen testet mint az enyém rabigába hajthat, hogy bármire rákényszeríthet! Na haj! Most megtanulta a leckét!

Így jár az, aki azelőtt akar bármit is tőlem, mielőtt a vacsora adagomat megkaptam volna!

Merthogy megjött végre, én szóltam hogy éhes vagyok, mire ő pimaszkodott, hogy ezen nagyon meg van lepődve, aztán meg berángatott a gardróbba, hogy lemázsáljon. Na de nem tudta, hogy kivel kezd ki, meg hogy mikor ( vacsora előtt semmiképpen sem, az mindenesetre világos lett most).

Kb. ötször próbált rávarázsolni a mérlegre, de hiába, a kijelző csak két db nagy E betűt mutatott neki. Mondtam, nézze meg, már annyira elfogytam, hogy a mérleg sem érzékel.

Hát, nem vette be.

Vérszívó, vérszívó!

Na, ez van minden nap. Van bizonyítékom, le nem tagadhatja.

Mondjuk, én megértem, egyszerűen imádja a testem, és ebben nagyon együtt vagyunk.

Persze, ha még egyszer felver a legszebb álmomból, csak mert nem bír magával, és a nyakamat csókolgatja, akkor pengére hegyezem a karmom, kikapom mindkét szemét és megeszem, hogy ne lehessen visszavarrni.

Viva la resistance!

Még mindig 7.2 kg.

Egyszer csak feladja....

szombat, 7.2kg

Szomorúak vagyunk és értetlenül állunk a dolog előtt.

Az éhezők viadala

Na jó, van az a helyzet, amikor a macskának meg kell tennie, amit meg kell tennie.

Szégyellem magam. Nem vagyok büszke rá, de belementem egy igen megalázó kompromisszumba.

A tegnapi tornájában önként (de azért nem dalolva!!) segédkeztem, mint tőkesúly. Ezt ő mondta, de nem tudom, mire célozhatott.

Ugye tisztán látszik a tekintetemben a tragikus, de bátor eltökéltség, majd a végkép megtört lélek mélységes szégyene?

Nem értem.

Na, ez tökre megkattant.

Szerintem ennyi volt neki, elviszik a fehérruhások, mi meg mehetünk a lecsóba.

Banyek, az éhség ráment az agyamra, már az önértékelésem is ingadozik...nyilván két perc alatt leakasztok egy ötször profibb szolgát, mint ez a hülye itt.

Kész, folyamatosan görög a röhögéstől (na meg azért, mert - ellentétben velem -, Ő tényleg dagadt), és valami betment emleget. De senki nincs itt rajtunk kívül.

Nem értem. Aggódom.

Gondolkodtam ... liba azaz hiba volt! (az éhségtől félrebeszélek)

Azon gondolkodtam ma délután a tök üres tálkám előtt üldögélve, miközben a gyötrelmesen szomorú sorsomon merengtem, hogy most akkor hogy is van ez?

Azzal gyötör állandóan, hogy én vagyok a szeme fénye, az imádatának macskatárgya (ugye, ugye Vincegép, nem te vagy!! hahaha),a cicagyönyörök cicagyönyöre, élni nem hagy az állandó csókolgatással, és akkor ez mégsem igaz???
(Ennél a résznél annyira sajnáltam magam, hogy még arról is megfeledkeztem, hogy már két órája nézem az üres tálat - most is alig bírok írni az átélt lelki fájdalmaktól, meg persze attól is, hogy kissé elfeküdtem az egyik mancsom, pont a rosszabbat, bakker...)

Szóval, ha annyira imád, meg szeret, meg minden, akkor nem kéne úgy elfogadnia, ahogy vagyok? Pár kiló plusz ide vagy oda, mit számít, ha a rabszolgámként funkcionál és csak értem él meg minden?

Annyira letörtem, hogy még az sem vidított fel, hogy véletlenül találtam egy falat szárazkaját a tálacskám pereme alatt. Na jó, egy kicsit azért segített...

A macskaombudsmanhoz vagy hasonló érdekvédelmi szervezethez fogok fordulni, lenni kell a hasonló esetekre alkalmazandó szigorú paragrafusnak, tiltó határozatnak vagy ilyesminek.

Az alábbi kép híven demonstrálja, hogy akkor mi is az igazi szitu mifelénk. Na igen. Felháborító.

Az ördögi mérleg

Hát, a mai nap sem különbözött a többitől, az élelemért való véres harc teljesen kimerített. Erre egyszer csak elkapott és berántott a hálóba, mire éppen megörültem volna, hogy akkor most végre az ágyában alhatok, és fantasztikusan csillogó és értékes szőrszálaimat az ágyára is elhelyezhetem, becipelt a gardróbba és előkapta a mérleget. A döbbenettől leblokkoltam és csak egyszer sikerült megszöknöm, de levadászott és végül sikerült neki a végzetes terv.
7.1 kg vagyok.
Ennek valamiért nagyon örült, én nem is értem. Aztán megfenyegetett, hogy ezt minden héten meg fogja tenni velem. Állítólag, hogy lássa mennyire jön be az ördögi terve, hogy megtörjön testileg és lelkileg, hogy annyira sovány legyek és agyilag is gyenge, mint Vincegép, és örökre fogva tudjon tartani.
Valamit ki kell találnom.
Az alábbi kép szemlélteti, hogy már mennyire csörögnek és zörögnek a csontjaim. Nem tudom, meddig bírom még.

2014. január ...

Utálom ezt az évet. Már most.
A diéta szar. Bocs, pardon my french, de határozottan az.
Ő kínoz. Szándékosan. Mert szerinte kövér vagyok. Egy hete megy ez. Vagy már kettő? Már nemtom, delilálok vagy mi.